2013. április 7., vasárnap

Száz százalékos gyümölcslé - vagy mégsem?


Száz százalékos gyümölcsléből hihetetlenül bőséges a kínálat. Elképzelhetetlen, hol szüretelik le azt a rengeteg narancsot, ananászt, vagy éppen grépfrútot, amelynek leve megtölti a dobozokat. Mitől száz százalékos egy gyümölcslé, és mennyibe kerül?


Visszapótolt víz

Két száz százalékos gyümölcslé között elég nagy különbség lehet. Nem véletlen, hogy a bioboltok polcait megtöltő levekért hétszáz-ezerkétszáz forintot is elkérnek, míg látszólag ugyanazt három-négyszáz forintért is megvehetjük a szupermarketekben. A különbség egyrészt abból adódik, hogy a drágább itókák biogyümölcsökből és biozöldségekből készülnek, nem utolsó sorban pedig hígítatlanok. A szó szoros értelmében ugyan az olcsóbb termékek is százszázalékosak, feliratozásuk mégis hibás. Ezek ugyanis visszahígított levek. Azért száz százalékosak, mert gyártóik ugyanannyi vizet pótolnak vissza a sűrítményekhez, mint amennyit korábban elvontak belőlük.

Gyümölcslé típusok

Azt még csak-csak ráírják az ilyen levekre, hogy sűrítményből készültek, de olyan dobozt alig találunk, amelyen az ivóvíz is fel lett volna tüntetve összetevőként. Ilyen például a Hey-Ho multivitaminja, amely víz, almalé és narancslé mellett további gyümölcssűrítményeket is tartalmaz. A Tropicana vegyes gyümölcsitala felett majdnem elsiklott a figyelmünk, mivel neve alapján úgy gondoltuk, nem száz százalékos lével van dolgunk. Részben így is van, a felirat szerint 99,95 százalékos a gyümölcstartalom. Az összetevők között narancs, ananász és mangó szerepel, a termék pedig hozzáadott C-vitamint és természetes aromát tartalmaz. Szép dolog a Tropicanától, hogy nem aggatta termékére a száz százalékos jelzőt, annak ellenére, hogy más gyártók hasonló összetétel mellett minden további nélkül megteszik ezt.

Narancslével Dunát lehet rekeszteni

A valódi gyümölcslevek közül egyértelműen narancsléből van a legnagyobb kínálat. Ez az a termék, amit gyakorlatilag minden gyártó forgalmaz, ráadásul egyszerre többfélét, többfajta kiszerelésben. A hagyományos, egyliteres dobozok mellett találunk a polcokon kétdecis kiszerelést (90−120 forintért), fél literes dobozkát (Hohes C, a Sparban 214 forintért), másfél literes dobozt (440−510 forintért), és két literes óriást (490−600 forintért).

Forrás: fogyasztók.hu

A világ legdrágább utazása


Mindenki álmodott már arról, hogy hátratolja irodai székét, fogja a táskáját és befizet egy világkörüli útra. Aki meg is szeretné tenni, annak nincs másra szüksége, mint egymillió fontra és két évre, ennyibe kerül és ennyi ideig tart ugyanis a világ minden bizonnyal legdrágább utazása, amely 962 világörökségi helyszínt érint, Magyarországon például a tokaji borvidéket.

A luxusutakra specializálódott Hurlingham Travel által szervezett és a veryfirstto.com ajánlatában szereplő út lélegzetelállító látványosságokat kínál a résztvevőknek: elviszik őket többek közt a Tádzs Mahalhoz Indiában, Angkorba Kambodzsában, a piramisokhoz Egyiptomban és Mexikóban, a Tiltott városba Kínában és a Machu Picchura Peruban.

Nem maradt ki a kínálatból a vietnami Halong-öböl, az egyesült államokbeli Grand Canyon, a jordániai Petra romváros, a lenyűgöző Iguazu-vízesés Argentína és Brazília határán, az Athos-hegy és az Akropolisz Görögországban, a Tower Londonban - és még további 949 helyszín, amelyet az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított - írta a The Daily Mail című brit lap.

Magyarországon a budapesti Duna-parttal, a budai Várral, az Andrássy úttal, Hollókővel és környékével, az aggteleki cseppkőbarlanggal, a pannonhalmi apátsággal, a Hortobággyal, a pécsi nekropolisszal, a Fertő-tavi kultúrtájjal, valamint a tokaji borvidékkel ismerkedhetnek meg az utasok. Az út összeállításakor azt vették figyelembe, hogy a helyszínek biztonságosak legyenek a látogatók számára, emellett elérhető legyen business classt kínáló járatokkal.

Az utasok kényelméről is gondoskodnak a szervezők, akik többek közt a párizsi George V. hotelben, a New York-i Plazában, a velencei Cipriani Hotelben és a moszkvai Ritz-Carltonban szállásolják el ügyfeleiket. "Ez a legizgalmasabb út, amelyet valaha összeállítottunk és az elképzelhető legérdekesebb kaland is egyben" - fogalmazott az utazási iroda szervezője.

Az út a Very First To kínálatában szerepel, a vállalkozás egyedülálló élményeket kínál ügyfeleinek. Korábbi ajánlatai között szerepelt például 170 ezer fontért, hogy a megajándékozott személy egymillió rózsaszirommal körülölelve ébredhet Valentin-napon, de ez a cég kínálta a világ legdrágább karácsonyi vacsoráját is 125 ezer fontért négy személyre.

Kérem az étlapot! – Pályázati felhívás étlap és itallap versenyen való részvételre


A Vendég & Hotel lap idén tavasszal ismét meghirdeti Étlap és itallap versenyét.

A pályázat célja

A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet a vendéglátás arculatának, megjelenésének fontosságára, és arra, mennyire alapvető, hogy milyen alapanyagból mi és mennyiért kerül az étlapra ill. az itallapra.

Pályázók köre

Pályázhat bármely Magyarországon működő kisebb-nagyobb vendéglátóegység (étterem, szálloda, söröző, borozó, bár, pub, kocsma, szórakozóhely, hajó, cukrászda, kávézó, stb.).
A pályázat részletei

Nevezési díj: 9 900 Ft + áfa (minden egyes beadott pályázat után, kategóriánként)
Több kategóriában is lehet pályázni egy étlappal ill. itallappal.

Fűszerész - az életízesítő vállalkozás


Ha már a Vámház körúti vásárcsarnok lett a CNN szerint Európa legjobb piaca, kicsit írjunk a csarnok általam legérdekesebb standjáról. A sok szuvenír-típusú árus között ott lapul valami, ami úgy kellett, mint egy falat kenyér: a Fűszerész vállalkozás kihelyezése.



Akik sokat olvasgatnak gasztronómiai magazinokat, blogokat, vagy csak recepteket, biztosan találkoztak már olyan fűszernevekkel a hozzávalók listáján, amiről még ha ki is derítették, hogy mi fán terem, elképzelésük sem volt, hogy Magyarországon honnan tudnák beszerezni. A megoldás egyszerű: Fűszerész.

A kis dunabogdányi családi vállalkozás szigorúan adalékanyag és tartósítószer mentes fűszereket, fűszerkeverékeket forgalmaz, kiváló áron. Ugyanazt a szimpatikus hozzáállást látom rajtuk, mint Cserpes Istvánon: nem nagyravágyók, nem akarnak piacvezető szerepet kiharcolni mindenáron, szívvel-lélekkel csinálják amit csinálnak, a minőség az első, és ez meg is hozza az eredményt. Ahogy honlapjukon is olvashatjuk, mára már stabil résztvevői minden gasztronómiai fesztiválnak, rendszeres beszállítói éttermeknek, és delikátesz üzleteknek.

Kínálatukban több, mint 400 termék szerepel, ezek, és az üzletek ahol forgalmazzák őket, szintén olvashatók internetes oldalukon. Akárcsak a közel-keleti piacokon, náluk is megtalálható minden, mi szem-szájnak ingere. A minőségnek köszönhetően fűszereik kozmetikai célokra is alkalmazhatóak, hiszen az adalékanyag mentesség kívülről-belülről szépít.

Forrás: kukac.hu

Mindenünk a csoki - Csokiszuflé recept


Csokoládéra gondolva mindenkinek más jut eszébe, kinek keserű csokoládé, kinek tejcsokoládé, töltött, mogyorós, mandulás, ropogós gabonával dúsított, kicsi, nagy, kerek, szögletes, ....végtelen forma és íz variáció.


Hozzávalók:

12,5 dkg sütőmargarin, 20 dkg csokoládé, 4 tojás, 12,5 dkg porcukor, max. 6 dkg liszt

Elkészítés:

A margarint és a csokit serpenyőben, nagyon kis lángon megolvasztjuk, folyamatosan keverve. Kicsit hagyjuk kihűlni, majd 4 tojás sárgáját egyenként belekeverünk. A porcukrot és a lisztet összekeverjük, és apránként az egészhez hozzáadjuk. Ha sikerült csomómentesre összekeverni, akkor óvatosan, habverővel belekeverjük a 4 tojás felvert fehérjét.

A szuflé-formácskákat kivajazzuk és becukrozzuk. A masszát háromnegyedig töltjük a formákba. Egy magas peremű tepsibe rakjuk a szuflékat, és annyi vizet öntünk alá, hogy a formák magasságának feléig érjen a víz.

Az előmelegített sütő aljára helyezve a tepsit 15 percig sütjük 150 fokon. Közben a sütő ajtaját ne nyitogassuk. Azonnal szervírozzuk, akár saját sütőformájában.

2013. április 6., szombat

Indul a balatoni szezon


Húsvét hétvégéjén befutott az első hajó Balatonfüred kikötőjébe, amivel a zord időjárás ellenére visszavonhatatlanul megkezdődött a szezon. 


Az ünnep alkalmából számos településen várták a vendégeket, többek között Csopakon, ahol tartalmas Balatonikum programon vehettek részt az érdeklődők: pénteken a Szent Donát Borház és Étteremben, míg szombaton a Jásdi Pincében. A tavaszindító rendezvényen – amelyre az Ébredés kampány jegyében a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága is kitelepült – minőségi borok, gourmet ételek és édességek várták a vendégeket. Az ünnepi hétvégére a balatonfüredi Bergmann Cukrászdáknak köszönhetően elkészültek a Balatonikum süteményei is: mandulás levendulatorta és diós-mazsolás borkocsonya, amelyeket a cukrászdákban a jövőben is meg lehet majd kóstolni.
A minőségi szolgáltatókat tömörítő észak-balatoni szerveződés, a Balatonikum Klub szezonkezdő rendezvénysorozatának következő helyszíne a balatonudvari nemzetközi golfpálya lesz április 27-én – itt a golfsport megismerése és a golfpálya bebarangolása mellett szintén finomságokat kóstolhatnak az érdeklődők. A Balatonudvari golfpálya is csatlakozott az idén már ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Balaton7 eseménysorozathoz is, ennek kapcsán május 14-16. között akár 20 %-os kedvezményt is kaphatnak a gyakorlópálya használatából azok, akik Pünkösd hetében a Balatonnál pihennek. A Balaton7 ideje alatt sok színes aktív programmal és közel 70 kedvezményes szállásajánlattal várja a vendégeket a Balaton régió. További információ az www.itthon.hu/balaton/balaton7 oldalon található.

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

2013. április 4., csütörtök

A világ egyik legfélelmetesebb függőhídja


A Trift híd a világ leghosszabb gyalogos függőhídja, ahol az Alpok gyönyörű vidékén önfeledten fújhatjuk a havasi kürtöt. A híd maga 100 méter magas és 170 méter hosszú.



100 méterrel a svájci Trift-gleccser és gleccsertó fölött vezet át a gyalogos függőhíd. A hídon való átkelés igazi alpesi adrenalinbomba. A 350 000 svájci frankból épült híd építéséhez 7500 kilogramm acélt, 5 kilométernyi acélkábelt, 340 darab faelemet használtak fel és 6500 csavar rögzíti az alkatrészeket. Ahhoz, hogy az átkelés élményét megtapasztald először felvonóra kell szállnod, majd egy 90 perces túrát tenned.
A hidat a 10 legfélelmetesebb hídja között tartják számon, annak ellenére, hogy biztonságban át lehet rajta kelni, gyakorlatlan túrázóknak nem ajánljuk.