2013. március 25., hétfő

A fiatalok borversenye 2013


A Talentométer, az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. tehetségkutató sorozata 2013-ban is folytatódik. A szervezők a zenei rész mellett a tavalyi nagy siker után ismét megrendezik a borászversenyt. Szakmai partner a Central European Wine Institute (CEWI).


A pályázat célja

A hazai borászat „új generációjának” megtalálása, és a figyelem felhívása a feltörekvő fiatal borászokra.

Pályázók köre

Magánszemélyek: pályájuk elején álló, 40. életévüket be nem töltött fiatal borászok, akik már önálló útra léptek, vannak saját boraik, de még nem kapták meg azt az elismertséget, amit megérdemelnek.

2013. március 23., szombat

Ehető szakácskönyvet adtak ki


A Korefe, egy német designcég ehető szakácskönyvet dobott a piacra. Német feliratok tarkítják az ehető paszta lapokat. Szép, kreatív megoldás, bár sütni, főzni nem fogunk tudni megtanulni belőle, legfeljebb csak jól lakunk vele.



A Korefe német designcég által megálmodott kreatív "játék"  tulajdonképpen 100%-ban friss pasta, lapok formájában összehajtogatva, plusz szépen megrajzolt német nyelvű szöveg-lenyomatok is díszitik, hiszen mégiscsak egy főzőkönyvről van szó.
Egyenlőre szokatlan újítás a főzőpiacon, hogy nem konkrét recepteket tartalmaz a könyv, hanem magát a „könyvet” kell készre sütnünk, de legalább garantált sikerélményben lesz részünk.
A csomagot egy német könyvkiadótól, a Gerstenberg Publishing House-tól lehet megrendelni, és kapunk mellé egy receptet a klasszikus lasagna elkészítésének módjáról és a legfőbb hozzávalókról.
Aki bevállalós, bármit kisüthet a tésztalapokból. Ez a szakácskönyv sajnos csak egyszer forgatható a kézben, nem fog időről időre anyáról lányára szállni, hiszen amint készre sütöttük, valószínüleg el is fogjuk fogyasztani.

2013. március 21., csütörtök

Újra jól megy a légitársaságoknak


Az eddiginél lényegesen optimistább lett a világ légitársaságainak 80 százalékát tömörítő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), a világgazdaság ereje és a légitársaságok pénzügyi helyzetének váratlanul kedvező alakulása miatt jelentősen emelték az iparági profit- és árbevételi várakozásaikat.


Tavaly 7,6 milliárd dollár volt a légitársaságok nettó profitja, ez évre pedig korábban 8,4 milliárdot várt az IATA − ezt most 10,6 milliárd dollárra emelték. Régiók szerint a csendes-óceáni és az észak-amerikai térség vezet 4,2, illetve 3,6 milliárd dolláros profittal, de még az eddig nagyrészt nullszaldós európai légitársaságoknak is összejöhet 800 millió dollár összesített nyereség.
Az IATA szerint a javuló konjunktúra mellett az iparági konszolidáció és a durva kiadáscsökkentések javították a cégek helyzetét, a repülők kihasználtsága például rekord közelében van. A légi szállítás persze továbbra sem működik túl nyereségesen, hiszen ezt a profitot 671 milliárd dolláros árbevételen érik el a szövetség várakozása szerint (ez is javulás a 659 milliárd dolláros eddigi várakozáshoz képest), de az 1,6 százalékos profitkulcs is komoly javulás a tavalyi 1,2 százalék után. Az előrejelzés kismértékben emelkedő olajár feltételezésével készült, az IATA szerint csak 6 milliárd dollárral többet, 216 milliárd dollárt költenek majd üzemanyagra, ami változatlanul az árbevétel harmada. Utasokból 5,4 százalékkal, áruból pedig 2,7 százalékkal szállíthatnak többet, mint tavaly.

Forrás: napigazdaság.hu



2013. március 20., szerda

Internetről vásárolhatunk a Tesco-ban


Hamarosan Magyarországon is megnyit az internetes Tesco, amivel valószínűleg átalakítja a magyar online élelmiszer-vásárlást. 



A piac eddig lényegében egyszereplős volt, de most egyre több cég gondolkodik a mindennapos bevásárlást lehetővé tévő webshopokban. A folyamat öngerjesztő lehet, hiszen egy nagy belépő még több vásárlót vehet rá az internetes rendelésre, ami növeli a piaci lehetőségeket.

Eddig sem csak könyvet, tévét vagy pizzát, hanem akár kenyeret, kolbászt is is rendelhettünk weben otthonra, ám a mindennapi online bevásárlás lehetőségei hamarosan jócskán kiszélesednek. Több nagy áruházlánc ugyanis hamarosan elindítja vagy már el is indította internetes áruházát.

A piacra belépő legnagyobb szereplő valószínűleg a Tesco lesz, aminek a magyarországi megjelenése akár gyökeresen át is alakíthatja az online rendelések piacát. Máshol is ez történt, Nagy-Britanniában például 1996 óta lehet a Tescótól interneten vásárolni. A nyomukban azóta az összes nagyobb brit áruházláncelindította saját rendszerét.

A Tesco a hazai piacán naponta 55 ezer rendelést kap, ami komoly logisztikai hátteret igényel, ezt ott az indulás óta fejlesztették. A magyarországi webbolt a következő egy-két hétben, valamikor márciusban fog elindulni. Ráadásul még nem is tud majd mindent, amit külföldön tudnak, de a legjobb gyakorlatokat megpróbálták átvenni, mondták a Tescónál.

A fizetésnél a Tesco futárai csak bankkártyát fogadnak el, ugyanis az autókban nem szállítanak pénzt. Így a vevők vagy személyesen, vagy online fizetésre alkalmas kártyával tudnak fizetni a megrendelt termékekért. Az összeget csak azután vonják le a számláról, hogy az autó visszaért az áruházba, hogy biztosan csak az átvett termékek árát kelljen kifizetni. Őri azt mondta, a szállítási díj ezer forint alatti összeg lesz.

Forrás: index

2013. március 19., kedd

Akkor legyen ma amerikai palacsinta!


Az amerikai palacsintával nagy sikert lehet aratni, és ilyen egyszerű:


Hozzávalók:
40 dkg sima liszt
2 csomag sütőpor (24 g)
1 teáskanál só
1 evőkanál kristálycukor
6 dl zsíros tej
2 db tojás
10 dkg olvasztott vaj, vagy Rama
Elkészítés:
A vajat egy bögrében beteszem a mikróba 1 percre. Közben jól összekeverem a lisztet a cukorral, sóval és a sütőporral. A halom közepébe egy kisebb mélyedést csinálok, abba öntöm a vajat, és szép lassan, keverés közben adom hozzá az előzőleg összekevert tojást és a tejet. Addig keverem, amíg csomómentes lesz. Régi típusú (nem teflon) palacsintasütőben sütöm, azt nem kell olajozni (mivel ez a tészta nagyon gyorsan magába szívja az olajat). Lassú tűzön kell sütni, mert centi vastagra feljön, és hagyni kell átsülni.

Aztán jöhet bele lekvár, csokiöntet, gyümölcs:)

A Jolie-Pitt házaspár betört a gasztrovilágba új borával


Március 7-től kapható a hollywoodi álompár, Angelina Jolie és Brad Pitt saját bora, a Miraval rozé, aminek a palackját is ők maguk tervezték. 



A provence-i szőlőből készült, mély tüzű, évszázados pincezamatú (valójában persze csak 2012-es) bort Párizsban mutatták be először. Franciaországi birtokukon Jolie és Pitt korábban már együtt tesztelgette az ízeket George Clooney-val és Quentin Tarantinóval is. AMagyarországot is megjárt celebpár nyáron állítólag fehérborral, jövőre vörössel szeretné bővíteni a kínálatot.

Kiállítások a Balaton régióról


A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) 2013-ban – a fő belföldi küldőrégiókhoz igazodva – 3 belföldi regionális turisztikai vásáron mutatja be a térség turisztikai kínálatát.


Pécsett 4, Debrecenben 8, Miskolcon pedig 7 társkiállító csatlakozik a régió standjához. Az „Ébredés” elnevezésű kampányidőszak keretében a RMI és társkiállítói kiemelten jelenítik meg a Balaton régió gazdag aktív program- és szálláskínálatát.
A kiállításokra a régiós kiadványok közül az Utazás kiállításra elkészült új, 48 oldalas invitatív Balaton kiadvány mellett, a télen kinyomtatott és a Magyar Turizmus Zrt. 4 évszakos kommunikációjához illeszkedő tematika szerint összeállított Balaton kiadványt, valamint a nagy sikerű régiós aktív és kerékpáros térképeket kínálják a látogatóknak az informátorok.
Az RMI tapasztalatai alapján a pécsi vásár helyszínváltása előnyös volt: a rendezvény idén a patinás Zsolnay negyedben kapott helyet. A szombati napon nagyobb volt az érdeklődés a régiós ajánlatok iránt és a vásárlátogatók körében kedveltek voltak az RMI régi és új szóróajándékai is.
A régió kedvezményes szezonális és a Balaton7 akcióhoz kötődő csomagajánlatai, valamint bővebb információ az aktuális rendezvényekről az itthon.hu/balaton weboldalon és az itthonabalatonon.blog.hu blogon érhetőek el.